• FeelGood

    Ki vagyont, ki traumát örököl

    Egy nagyon mozgalmas és töltődő hét áll mögöttem – család nélkül vagyok az őszi szünetben és zsinórban barátnőim látogattak meg – de most már elkezdtem a lassú befelé fordulást és magam felé fordulást.  Számomra ez az időszak – Samhain, Halottak napja fontossá vált, hogy egy kicsit megálljak és megemlékezzek arról, hogy honnan jövök. Idén, érdekes módon egyedül leszek és így fogok megemlékezni, míg a Férjem és Lányaim valóban a síroknál gyújtanak gyertyát.  Arra invitállak, hogy gondolkozz el azon, hogy mi az örökséged? Mik azok a dolgok amiket megörököltél? Tárgyi, hit rendszer, emlékek, tulajdonságok, kinézet… Amikor elkezdjük ezt az utat járni akkor hajlamosak vagyunk a “rossz” örökségekre és traumákra fókuszálni. Ez az elején,…

  • FeelGood

    Forradalom

    Revolution – forradalom, ez a szó jutott eszembe, és járt tegnap este a fejemben. ( Persze, ma már nem tűnt olyan jó ötletnek amikor realizáltam a világ ismét forrong, békét kívánok Izraelbe is, és minden forrongó helyre. Ezt kitéve, szeretném továbbra is ezt a szót használni, mert nagyon jól mutatja a történést, érzést.) Tegnap realizáltam valamit, és óriási büszkeséggel, jó érzéssel töltött el. Az elmúlt hetekben, több vendégem arról számolt be, hogy pihenő időt vesz ki magának, jobban figyel az igényeire, MEGENGEDI MAGÁNAK AMIRE SZÜKSÉGE VAN!Én itt most könnyezem amikor ezt leírom. Forradalmat indítottunk! Nekem ez mindig is egy erős hívás volt, hogy ezt modelláljam és inspiráljam, de amikor már vendégeim, barátaim engem is…

  • FeelGood

    Az új hely & amit tanultam a költözésből

    Tatááá! Végre eljött az idő, hogy megosszam veletek az új helyet! A hétvégén költöztem ki és be, holnap már az új helyen kezdek, de lesz még kb 2 hét mire szerintem minden dekoráció a helyére kerül. Először is szeretném veletek megosztani, hogy ez a költözés volt az életem legkönnyebb és legtámogatottabb költözése.Volt kapacitásom tartani közben a nagyon szigorú étkezési programunk, 2 felé főzni, iskolai rendezvényen megjelenni, és a háttérben futó másik óriási projektunk finishében lenni…. Azért ebben volt 2-3 évnyi mentális előkészület/ munka ( és persze egy támogató társ) és megérte! Miért osztom ezt meg? 2 dolog miatt: Ami nagyon meglepett, hogy a Lányaimtól mennyi segítséget kaptam. Értem és látom én hogy nőnek, de most ez olyan…

  • FeelGood

    Évezredek óta megtartó erő

    Évezredek óta követni a természet körforgását megtartó erőt és egy fajta belső biztonságot adott az emberek számára. Egy jó ideje kezdjük ezt újra felfedezni és mint minden, bekerülve a main streambe kezd divatos lenni. Ez jó mert több ember megismerheti, és a nem jó oldala hogy sokszor veszít a tartalmából, mélységéből és értékéből. Én kb 4 éve követem a holdat, a saját ciklusaimat, azóta is látom hogy mennyivel több nő foglalkozik már ezzel és talált vissza ehhez az ősi forráshoz. Imádok tanulni ( persze már rég nem a klasszikus iskolapad típusban) és évek alatt megéreztem, hogy van egy híd szerepem, összekötni a modernt és ősit, a keletet nyugatot, a tudományost és…

  • FeelGood

    Self-care a válasz mindenre (is) – vagy még sem?

    Már vagy 1 hete nem alszom végig az éjszakát…. Megint pár napig a nyulak újra kergették egymást ( mindig azt gondoljuk hogy vége…), ma éjjel a rókák vonyítottak és a Lányom orra vérzett…  Van valami a levegőben? Vagy csak nálam van ez? 🙂 Na, de amit ilyen fél aggyal is szerettem volna megosztani veletek, hogy egy nagyon érdekes órán vettem részt az új mentorommal és az ő mentorával ( és több száz ezerrel coach-csal) – Simone Seol és Fabeku Fatunmise – The Dilemma of Selling Individual Solutions ( ..in the face of vast and catastrophic systemic failure). Nagyon nagy szükség van feltenni egyáltalán a kérdéseket, főleg akkor ha nem tudjuk megválaszolni, de…

  • FeelGood

    Biztos, hogy mindennek van értelme?

    Az utóbbi hetekben a coaching és mentoring alatt szembe jött velem többször egy motívum/ jelenség ( nem is tudom minek nevezzem) és azóta ezt érlelgetem magamban. Elértünk egy olyan szintet ( legalább is akik hozzám járnak 🙂 ) amikor már olyan jól tudjuk analizálni önmagunkat (  me too) és szinte defaultból összerakja az elme hogy mi miért van.  Mindennek értelmet adunk. Régebben nem adtak mindennek értelmet, a vallást behívva sokszor isten akarata volt az ami lesújtott vagy ajándékozott. Sok összefüggést elkezdtünk megismerni ( hál istennek) de nekem kezd az lenni az érzésem, hogy nem tudunk mindent megmagyarázni, biztosra venni, hogy ez azért volt így meg úgy.  Sok Nő pedig abszolút magát okolja rengeteg dologért.…

  • FeelGood

    Nézőművészeti színház

    Az egyik legkedvencebb darab amit láttam a Nézőművészeti színház, imádom Pepét és Kapát. A hétvégén volt alkalmam szombat és vasárnap este két 3 órás színvonalas csupaszív előadást végig nézni. Imádom, végig könnyezem az egészet. Annyira magával ragad. Mindenki gyerekét megkönnyezem, sőt a felnőtteket is. Látom a bátorságuk, odaadásuk, valamit összerakni és kiállni mindenki elé…. Le a kalappal! Viszont van ami elszomorít, de nagyon. És ebben most az elmúlt pár hétben jócskán jutott, hogy kimozdultam a csigaházamból…. A szomorúság, az az hogy lassan ez IS élvezhetetlenné válik a telefonozás miatt. Van egy réteg aki nem tud fényerőt szabályozni a telefonon, hangot levenni… Van olyan akit meg nem érdekel.  Nem a gyermekeink,…

  • FeelGood

    Nem vagyok egyedül

    Még egy picit jövök ezzel az anyaság, anyák napja témával, aztán befejeztem.  Én már egy jó ideje szeretném ezt az ünnepet a szokásos orgona ága, kommersz ajándékok, meg 1 évben egyszer ágyba reggeli, ismerjük el a láthatatlan munkát, mennyire jó anyának lenni sémákból kiemelni, kitágítani, magamra formálni.  Én annyira szeretném, ha itt minden nő először önmagával találkozna hogy milyen a viszonya az anyasághoz. A maga szentségében, gyönyörében, hiányában, kegyességében, csodájában, fájdalmában, ordító hiányában, kimerültségében. Éppen most hol vagyok.  Megállni, elcsendesedni nem könnyű. Néha olyan fájdalmak szakadhatnak fel mely elviselhetetlennek tűnnek. És néha olyan felismerések jelenhetnek meg, hogy rájövünk hogy már így is elég jók vagyunk. Tegnap az állítás workshopon ismét…

  • FeelGood

    Beléd van kódolva, a (női) lét része

    Fújtál már lufit? ( Én utálok lufit fújni btw…)  Van az a fázis, amikor érzed, hogy vékonyodik az anyag, ha tovább fújod akkor lehet hogy kipukkad.A legtöbbször nem ez a cél, ugye, úgyhogy értelmesen megállunk és becsomózzuk a lufit.Ha géppel fújjuk, akkor számolni kell pár lufi veszteséggel, gyorsabban, agresszívebben eljön  a határ és ha nincs gyakorlatunk benne, akkor túltoltuk. Vannak vékonyabb anyagú lufik és vannak vastagabb anyagúak is. Majd a lufi egy idő után leenged. Te vagy a lufi.  Hol vékonyabb, hol vastagabb az idegrendszered. Jó esetben ezt észre veszed és ennek megfelelően fújod magad. Jó esetben észreveszed, hogy mikor vékonyodik, mikor éred el a kritikus határt és nem tolod túl. Jó…

  • FeelGood

    Beengedlek egy kicsit a fejembe és a szívembe

    Beengedlek egy kicsit a fejembe,  a ma reggeli gyaloglás közbeni erős megélésembe és bár nem könnyű megosztani, mert valahol még mindig félek a bírálattól de ha egy nő is rezonál vele akkor már megérte megosztani. Jelenleg 1 dolog van az életemben amit rendszeresen csinálok, ez pedig a hétfő reggeli gyaloglás immár második éve. Reggel felkelés után, ha esik, ha fúj, bármi legyen, megyek egy szokásos körre. Ez a hét indításom. Valóban szokássá vált, nem gondolkodom rajta ( főleg nem télen), hogy megyek-e, megyek. Mindig ugyanarra megyek, kb 15 perc alatt megjárom, tehát ez nem arról szól, hogy a napi gyaloglásomat elintézzem, ez inkább egy mentális egészség program és hét indítás. Ma reggel egy dobos zenét hallgattam,…