Testkép zavar kezdete – 6 éves kori első emlékem

Ígértem a legelső részben, hogy erre a testkép témára még visszatérünk. Nem is annyira a testképről mint fogalomról szeretnék elmélkedni, hanem az alakulásáról.

Szóval, emlékszel még hogy hány éves voltál amikor realizáltad hogy valami nem ok a testeddel?

Én nem tudom pontosan, de olyan 6 éves lehettem. A nagy a hasam szindrómából indult ki. Vannak konkrét emlékeim, amikor ezt az üzenetet kaptam és ahogy ez belém égett. 
Ez egy elég tipikus életkor, 6-8 éves kor körül kezd realizálódni és integrálódni a saját testünk képe egy mélyebb szinten. Elindul a milyen szeretnék lenni és milyen nem, mi tetszik és mi nem, már egy tudatosabb szinten az óvodás korhoz képest. Egy 2-3 éves gyerek nagyon tud tetszeni magának a tükörben, ezzel szemben 6-8 évesen elkezd kiépülni az az ‘elvárás’ / idea / standard hogy akkor tetszem magamnak ha azt a szintet elérem, és ezt még azért viszonylag nem olyan nehéz megütni. Kivétel ez alól az a gyermek aki valóban túlsúllyal küzd és ezt kívülről is mutatják neki (kortársak csúfolása, anya nyomása…)
Egy 6-8 éves lány már másképp méregeti magát a tükörben; ha egyáltalán akar tükörbe nézni.

A másik meghatározó élmény a körülöttem lévő túlsúlyos női ’modellek’. Látni és érezni a folyamatos elégedetlenséget a saját testükkel; sanyargatni, önértékelési problémával küzdeni és siker híján még mélyebbre süllyedni ebben. Ezt szívtam magamba. És gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

Emlékszem amikor tizenévesen a félig lehúzott redőny alatt beszűrődött a nap, nagyon éhes voltam de csak joghurtot ettem és almát. Büszke voltam magamra, hogy diétázok. 
Ma erre gondolok és elszorul a szívem több okból is:

Ismered azt az érzést, ha visszanézed magadról a képeket és visszaemlékszel arra hogyan érezted magad, akkor nagy valószínűséggel akkor is fogyni akartál, akkor sem voltál úgy jó. Most meg, azt mondod, hogy ááá ha ott azt tudtam volna, amit ma… Ha most olyan alakom lehetne mint akkor….

Nekem van egy-két skizofrén emlékem az ideális alakomról, ezek akkor voltak amikor valami nagyon nem volt rendben, a legtöbbször az állt a háttérben, hogy a szorongástól nem tudtam enni. Nem voltam jó helyen, állapotban, viszont mégis egy érthetetlen elégedettség elfogott hogy most legalább légiesen vékony vagyok. Félelmetes. Nem szeretnék ide visszamenni, egyikhez sem. 

És ha visszanézem a képeket, ahol jó formában voltam, emlékszem rá, hogy akkor is azt éreztem nagy a hasam. Ez most nevetséges és egyben szomorú is, de nagyon.

Mi a legkorábbi élményed, amikor ráébredtél, hogy elégedetlen vagy a testeddel? Hogy állsz most?

Ha szeretnél társulni a küldetésben, és TEST PRO lenni, a Nők és lány gyermekeink egészségesebb világa felé menni, akkor kérlek oszd meg ezt a hírlevelet azzal, akit úgy érzed érint ez a téma!