FeelGood

Superwoman és a párja

2 nap pihenés után vagyok. Nem, nem voltam beteg. Elengedtem az agendát, hogy bárhol is kelljen tartanom, hogy valahova sietnem kelljen. Habár elég sok pihenőt tudok tenni az életembe, ezért a 2 napért meg kellett harcolnom magammal, hogy tényleg beleengedjem magam.
És ilyenkor veszem észre, hogy lehet, hogy vannak rendszeres pihenők az életemben, de valóban beleengednem magam nem mindig sikerül; vagy azért, mert nem elég az idő és az idegrendszerem nem tud megérkezni, vagy azért, mert a valami hasznosat kell csinálnom, az agendát nem sikerül elengednem.

Megdöbbent, hogy hány éve dolgozom ezen tudatosan és még mindig van egy mélyebb kör, gyógyulás, megengedés, elengedés.

Ebben az egyik mély gyógyulás és program átírás a maszkulin támogatása, a férfierő mellettem állása, megengedése. Azt felülírni, hogy van, aki ebben támogat, velem van, mellettem van, engedhetem. Nem vagyok lusta, semmirekellő… és annyira fontos sem vagyok, hogy ettől a világ megállna, vagy a dolgok nem tökéletesen alakulnak.

Abba megérkezni, hogy ha igazán pihenek (nem csak úgy teszek) akkor utána a munkámban erőre kapok, a gyerekeimmel jelen tudok lenni, jobban tudok ölelni és szeretni.

Lehetséges, hogy nem leszek most népszerű az „elméletemmel”, de ez egy mély tapasztalásból jön.
Én, mint gyógyulófélben lévő Superwoman – amely a Jó Kislány egyik nagyon mélyen kondicionált része – bizton mondhatom, hogy még sok kör áll előttem.

Én ezt egy körfolyamatnak látom: először is kell hozzá egy férfi (vagy férfi kvalitás), aki képes adni, változni, megtartani, kapcsolódni, hangolódni, érzékenyülni.
Kell hozzá egy nő (vagy női kvalitás), aki képes befogadni, elengedni, megengedni, az értékét nem attól függővé tenni, hogy mennyire volt produktív, hasznos, szép, kedves, jó anya és mikor érdemel ki valamit.
Kell hozzá 2 olyan ember, akik ide megérkeztek, vagy pedig egy elkötelezett kapcsolat, ahol hajlandóak vagyunk azon dolgozni, hogy a mély tudattalan programozott nemi szerepeket és családi mintákat levessük.


A kör további résztvevői a gyermekeink. A gyermekeink mennyire a Superwoman-t látják és kapják belőlünk: majd én mindent megoldok, inkább megcsinálom én mert gyorsabb, csak magamra számíthatok… és újabb nemzedékek nőnek bele, újabb „kiszolgált” férfiak nőnek fel.

Ha nagyon őszinték vagyunk magunkhoz, érzelmileg sok szinten analfabéták és traumatizáltak vagyunk (ebbe magam is beleértem).

 Egyre inkább ráébredünk, hogy mit nem akarunk, hogy a nők elnyomása és Superwoman szerepbe nyomása, SENKIT, de SENKIT nem szolgál, sem férfit, sem nőt, sem gyermeket.

És akkor jön a millió dolláros kérdés: mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?

Tényleg nem áll mellettem egy olyan pár akivel lehetne ezt gyógyítani?, vagy én az önképem annyira kapaszkodik a Superwomanbe, hogy nem tudok beengedni?, esetleg annyira traumatizálva vagyok és nincs biztonság, támasz amiben felengedhetek…?

Kemény, nem egyszerű és szerintem univerzális válasz sincs.

Elkötelezettség, hajlandóság legalább egy oldalról kell, legalább az egyik félnek el kell indulnia a fény felé, a gyógyulás felé és akkor talán a másik is tud követni.


Az elmúlt hetekben és hónapokban több olyan férfivel találkoztam akár virtuálisan akár élőben, ami felnyitotta a szemem és a szívem: érzékeny maszkulin erő, ami békésen és határozottan magába foglalja a női kvalitást.
Arra döbbentem rá, hogy ezt nem könnyű észrevenni, befogadni, annyira ismeretlen.

A mi kapcsolatunkban, mivel nyakig benne vagyunk, ki kell zoomolni, nehezebb észrevenni, de mikor másra / másokra nézel rá, akik esetleg ebben a folyamatban már előrébb járnak, az eye opening, hatással van rád.

Én nagyon nem szeretem a férfiakat „hibáztatni”, pláne a társunkat, akit valamiért választottunk.  Bizakodó vagyok, hogy változni lehet, történik.
Azt természetesen nem tudhatom, hogy abban a kapcsolatban, amiben vagy, lehet-e gyógyulni / változni.
De abban biztos vagyok, hogy ennek a gyógyulásnak az egyik összetevője: az elkötelezett kapcsolat, a másik pedig a Superwoman / Jó Kislány gátló rétegeinek levetkőzése.

Nagyon sok gondolatom van még erről, de úgy érezném, hogy ez úgy lenne teljes, hogyha a férfi oldal is részt tudna venni.
Talán annyit akartam ezzel mondani, hogy van remény, a változás történik, részesei tudunk lenni!

Ismered Superwomant? Nálad miben jelenik meg leginkább?

Megjegyzés: mélyen triggerelő lehet amit írtam, illetve az érzékeny maszkulin minőségekkel kapcsolódni azok számára akik érzelmi, mentális, fizikális, szexuális abúzoson mentek keresztül, vagy akár gyermekként szemtanúi voltak. A test emlékszik. Légy kegyes magadhoz és keress, engedj meg magadnak annyi szupportot amennyire csak szükséged van! Keress bátran, ha kérdésed van!

Szeretettel,
Hajni

Még 1 hely van a márciusi angol nyelvű elvonulásra! A magyar nyelvű elvonulásra pedig lehet jelentkezni várólistára egy későbbi időpont szerveződik.
Hamarosan jönnek a workshopok is! 🙂

Engedd végre el a Jó Kislány szerepet és fedezd fel a Belső ősi Igaz Nőt magadban!

A Jó Kislány szerepet mindannyian észrevétlenül, szinte az anyatejjel szívtuk magunkba: szép, illedelmes, szófogadó… Díszes, láthatatlan ketrec. Ha a legjellemzőbb részeit elengedtük és már nem is vagyunk olyan Jó Kislányok, akkor is sokszor bekapcsol és szabotál minket. Ugye, tudod miről beszélek?  

Elvonulás részletei itt