FeelGood

Ez elszívja az energiám, lefogadom, hogy te is ismered!

Én néha úgy el tudok fáradni. De nem jól esően, hanem olyan elcsigázottan vagy éppen tompulva.
És azt vettem észre, hogy amikor ez van, az gyakran abból jön, hogy elfáradtam a „viselkedésben” / egyensúlyozásban.
Abban fáradtam el, hogy egyensúlyozzak jobbra – balra és én pedig ki tudja hol vagyok.
Mondjam azt, hogy ez egyre kevesebbszer fordul velem elő? Nem tudom, hogy ez igaz lenne-e. Könnyebben észreveszem és ahol már saját magam középpontjában állok, az már nem téma. Aztán pedig egyre újabb területek bukkannak fel, ahol fejlődésre van szükség.
Talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy már nem erről szól az életem, hanem ez is a része. És ha jól csinálom, akkor az is lesz. A fejlődésben nem állunk meg.

Amikor azonban megállok és veszem a fáradtságot, bátorságot, hogy megérezzem, közvetítsem / sugározzam az én középpontom, vagy éppen csak álljak benne, akkor az vagy kevésbé fárasztó, vagy édesebben fáraszt.

Márpedig azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy nem túl sok energiával gazdálkodnunk mostanában, illetve a maradék energiánkat is igen jól kell „védenünk”, beosztanunk.
Mindannyian valamilyen burn-out szélén táncolunk (akinek nem inge, ne vegye magára!), ki munka, ki szülői, ki párkapcsolati, ki életértelme, ki mind egyszerre.

Ez az átalakulás, ébredés, ráébredés még jobban rákényszerít arra, hogy megnézzük hova fektetjük az energiánk, kibe fektetjük, mire szánjuk, persze ha valaki hajlandó és képes meglovagolni ezt a lehetőséget.

És itt a képes szó fontos. Nem minden akaraterőn múlik, nem mindenki képes, sőt megkockáztatom, a legtöbbünknek ehhez az átalakuláshoz segítségre van szüksége. Hajlandóság az viszont kell. Ha érzem, hogy valami nem megy, de szeretném, hogy menjen, vagy már nagyon szenvedek tőle, akkor a hajlandóság a megoldás. Még nem tudom, hogy hogyan, de találok rá megoldást.
És ha találtam, akkor még nem tudom, hogy hogyan, de találok rá időt, pénzt, helyet, társat, babysittert… Ki mit keres. A hajlandóság az első lépés, a képesség szintjén már „csak” el kell fogadni.

És ki az aki arra ösztönöz, hogy alkalmazkodjunk jobbra-balra, kinek a hangja az, hogy az önző, amikor a saját igényeim helyezem a sor elejére?…. Hát a Jó Kislány.
(Természetesen, nekem az az alap, hogy a másikat ne bántsuk, ezt fixáljuk le.)
Enorm mennyiségű energiát fogyasztunk el arra, hogy ezt a Jó Kislányt tápláljuk. Betömjük a száját, jóllakassuk, elhallgatassuk… És ráadásul ez a Jó Kislány egy kakkuk, mindig de mindig az ő szája a legnagyobb! Huh. Nem érdekes, hogy pont ő kér elsőnek, ő nyitja a száját legnagyobbra? Mert ugye, ebben az olvasatban ez lenne az önző, előre tenni magad a sorban…
De hát pont ez a lényeg! És pont ezért olyan f*cked up….
A kakkuk nem gondolkozik, hanem túlél!
A madár mama, pedig csak az ösztönei szerint cselekszik, látja az éhes szájat, amit tömni kell. És sokszor már csak későn látja meg a saját halott fiókáit, akit addig a kakkuk eltakart.

Én az elkövetkezendő hetekben arra hívlak, hogy gondolkozzunk a Jó Kislányról együtt!
Mi az első dolog / kép ami eszedbe jut a Jó Kislányról?

Szeretettel,
Hajni

Végre, végre lesz női elvonulás! És persze a téma a Jó Kislány. Ha szeretnél ebben jobban elmélyedni, vagy már eleged van abból, ahogy ez a szerep olyan irányba rángat, amibe nem szeretnél menni, akkor szeretettel várlak! Írd meg nyugodtan, ha szívesen csatlakoznál, csak az időpont nem jó.

Engedd végre el a Jó Kislány szerepet és fedezd fel a Belső ősi Igaz Nőt magadban!

A Jó Kislány szerepet mindannyian észrevétlenül, szinte az anyatejjel szívtuk magunkba: szép, illedelmes, szófogadó… Díszes, láthatatlan ketrec. Ha a legjellemzőbb részeit elengedtük és már nem is vagyunk olyan Jó Kislányok, akkor is sokszor bekapcsol és szabotál minket. Ugye, tudod miről beszélek?  

Elvonulás részletei itt

%d bloggers like this: