FeelGood

Kedvenc altatóm és altatás-rutin

A gyerekeim megfelelő mennyiségű alvása nekem mindig egy nagyon fontos alapkő volt. Főleg azért is mert utáltam altatni. 
Most már szeretem, mert megy, működik és nem nyúlik el. 
És főleg azért, mert van benne szabadságom, csinálhatom közben azt amit szeretnék (többnyire) és egy intim kapcsolódási idő, ha mind2nek erre van igénye.
Természetesen ez nem volt mindig így.

Este van, Iza lányom altatom, itt ülök a földön és írok.
Nincs lelkiismeret furdalásom, hogy dolgozom közben, egész nap együtt voltunk. Ezenkívül 5 év alatt annyit fejlődött már, hogy mire van szüksége az elalváshoz. Már kb 2 éve szereti ha valamit matatok mellette, tornázok, nyújtok, naplót írok és hallja, tudja hogy itt vagyok. Ha meg többre kellek, akkor szól.

5 éven át énekeltünk neki minden áldott este és egyszer csak megunta (teljesen megértem), zenét kért. 
(És mostanra már elaludt :))
Találtunk egy nagyon jó playlistet a Spotify-on amit most megosztok veletek, hátha még nem ismeritek. Nálunk fél éve ez van használatban és mint egy pavlovi reflex működik.

Nagy kedvenceim:
Palya Bea: Csend, csend, csend
Halász Judit : Altató
Korpás Éva, Malek Andrea: Ringató ( Ez az abszolút nekem)
Gryllus Vilmos: Kistücsök
Flóra Tandi: Este jó
Így ha nincs Spotify-od, akkor is rákereshetsz egy párra.

Egyébként egyáltalán nem csak kisgyerekeknek ajánlom.
Nálunk Panka (10 év) 2 éve magától alszik el, neki nincs szüksége rá, de nagyon szereti ő is, megnyugtató.
És igazából mikor kijövök tőle, néha még hagyom és én is hallgatom, énekelem. Őszintén, rám is terápiásan hat.
Nagyon tudom ajánlani azoknak, akik szeretnék a magyar nyelvet erősíteni, ápolni.
Természetesen továbbra is fontosnak tartom, hogy kapcsolódjunk a gyermekünkkel, mi magunk is énekeljünk neki, de lehet váltogatni vagy mint nálunk, eljön egy fordulópont amikor már nem a mama vagy papa hangja kell.

Több tanulmány kimutatta, hogy a mai gyerekek majdnem fele nem alszik eleget. Amely nyűgösséghez, agresszióhoz, tanulási nehézséghez, étkezési problémákhoz vezet.
Minden gyerek más és minden szülő más. Lehet, hogy a gyerek fáradt, de a szülő még nem tart ott, hogy lefektesse vagy pont fordítva. Idő és figyelem megtalálni a ritmust.
Amely kezdetben dinamikusan változik, de utána hál istennek lelassul.
Sokan szokták tőlem kérdezni, hogy nálunk mi a rendszer. Megosztom, mint 1 ötlet, de nem gondolom, hogy mindenkinek ehhez kell igazodnia.
3-5 éves kortól mostanáig fél8-8 között az ágyban. 
(Ehhez hozzátartozik, hogy nincs napközbeni alvás)
7-8 éves 08:30
9-10 éves legkésőbb 09:00, vizsga időszakban 08:30, hétvégén 09:30, ritkán 10:00 de akkor biztos, hogy másnap lehet aludni.
És legalább 7ig alszik mindenki.

Nálunk az esti rutin abból áll, hogy fürcsi: gyors, vagy hosszú kádban játszás, sokszor ez együttes fürdés.
Mese. Fogmosás. Altatás.
Panka esetén ő már egy ideje egy rövid sorozatot megnézhet, fogmosás, még rajzol/ olvas/ nyuszizik… valamit mütymög a szobájában, vagy beszélgetünk és 9kor puszi, lámpa oltás.
Az önállóság sok év alatt fejlődött ki, amiben voltak visszaesések is.

Voltak időszakok amikor a földön lévő matracon landoltak mellettünk rendszeresen. De ezekből nem csináltunk nagy ügyet és mindig elmúltak.

Bővebben még a gyerekek alvásáról:
https://www.sleepwell.hu/blog/…

És egy könyv ami nekem sokat segített, illetve megerősített:
Kim Jonh Payne: Egyszerűbb gyermekkor 

Hallgass bele az Altatók playlistbe akár gyermekednek, akár magadnak ha egy kicsit a belső gyermekednek szeretnél egy kis extra szeretetet adni!