FeelGood

A stressz egyik fő okozója

Annyi mindent tudunk már a stresszről, de még szerintem mindig nem eleget, vagy legalábbis a gyakorlatba nehezen épül be: a fejekbe, a szívekbe, a munkahelyekre, hogy hogyan is csinálhatnánk jobban. 

Lett külön szavunk is: stresszelek, stresszes vagyok. 
Ami sokszor a vakolat, mögötte még sok minden más érzés és állapot rejtőzhet ( szomorúság, fáradtság, düh, csalódottság, izgatottság).
Azt is tudjuk, hogy a stressz normális az emberi test számára, megvannak a mechanizmusai, hogy hogyan kell kezelni. Ami nem normális és sokkal inkább problémát okoz, az a hosszútávú, vagy folyamatos, alacsony szintű stressz (low level chronic stress). Na ez az igazi sneaky bitch, mert sokszor észre sem vesszük, illetve társadalmilag elfogadott norma lett belőle mára.
Kihatással van az emésztésünkre, a légzésünkre, az immunrendszerünkre, a gondolkodásunkra, az alvásunkra, a munka-teljesítményünkre, a mentális és lelki kiegyensúlyozottságunkra…. DE még jól működünk, sőt sokszor túlműködünk (high functioning).
Az egyik tipikus tünete a stressznek, ha szabadságra megyünk, lebetegszünk, vagy jobban szorongunk.
Egy debiláló depressziónál észbe kapunk hogy valami nem jó, de sok apróbb területen lévő “kellemetlen” tünet az úgy elmegy. 

De ne menjen el! 

És főleg azért ne, mert az elmúlt években, hacsak nem a Marson laktál, Téged is elég sok hatás ért és ezeket most próbáljuk feldolgozni (ha éppen nem jön rá az újabb történés…)

És, hogy mi az egyik fontos okozója a folyamatos alacsony színtű stressznek?
Az integráció, feldolgozás hiánya.

Az agyunk ősi agyterülete folyamatos bombázás alatt áll hírekkel, bejövő információkkal és viszonylag kevés idő és alkalom jut a feldolgozásra.
A hihetetlenül felgyorsult technikai fejlődéssel minden információ pillanatok alatt rendelkezésünkre áll, nagyon sok olyan, amire nincs is szükségünk és itt nem csak a hírekre gondolok, azok is, de szinte minden. 
Gondolj bele, hogy még nem olyan régen, ha Kati néni a szomszédból elmondta, hogy kivel mi van a környéken akkor jól informált voltál. Ehhez jött újság és rádió vagy 2 darab tévécsatorna nem teljes műsoridőben. Az agyunk nem tud ilyen gyorsan adaptálódni ehhez a “robbanáshoz”, az agy dopamin függőségéről nem is beszélve, hogy a Kati néni hírei nem ütik meg az “élmény” szintjét. 
Kati néni nem volt veled 0-24 / 7, vagy gyorsan elbiciklizhettél mellette. Ma már sokkal nehezebb az információ áramlás mellett elbiciklizni. Egyrészt az emberek nagy többségének van telefonja, használja akár a munkájához is, és sokan számítógépen dolgoznak. Óriási önfegyelem kell(ene) nem elkalandozni.
Ahhoz meg még nagyobb, hogy ha várunk, vagy buszon ülünk ne telefonozzunk. Egy pillanatnyi szünete sincs az agynak, csak szemlélni, feldolgozni, integrálni.

Emberek járnak babakocsit tolva telefont bámulva, kutyát sétáltatva telefont nézve…. Azt se tudjuk, hogy hová lépünk….

Természetesen nem rólad beszélek, hanem arról, hogy mennyire könnyű beszippantódni ebbe, hogy még ezt megnézem, még azt meghallgatom, még annak válaszolok… Tapasztalat.

Én például tanulás mániás vagyok, iszonyat mennyiségű online kurzust képes lennék megvenni, nagy részét meg is csinálom, de még több idő kellene, hogy miután vége, ne lépjek a következőre hanem integráljam, hagyjam leülepedni. 

Ugyanez igaz a pandémia, a háború ránk hatásainak feldolgozására. Régi kapcsolatok, szerepek, munka, barátságok, életszakasz levetése, átalakulása, majd integrálása és utána bele tudunk lépni az újba. 
Az integrálás nem olyan látható, kényelmetlen, néha fájdalmas,
 le kell hozzá lassulni, néha azt sem tudjuk hogy kell csinálni, idő is kell hozzá. És amit még nehezebb bevallani, hogy szükségünk van egy közösségre. Ahogy ki tudok mondani valamit és valaki ott áll ennek a csatornának a másik végén és fogadja, az már egy része a feldolgozásnak. Meg tudunk állni, elsírni, elnevetni, megfogalmazni; számomra ezek az alapjai az integrációnak és feldolgozásnak.

A hírek beáramlása, közösségi média és kurzusok ránk gyakorolt hatását, hogy minél kevesebb dolgot kelljen megemésztenünk, mert már így is van elég; határok állításával, lassú “leszoktatással” kezdhetjük. 
Az érzelmi és lelki feldolgozáshoz pedig a Miával indítunk egy 4 alkalmas online női kört, amelyben egy elfogadó közösséget szeretnénk teremteni, hogy az éppen benned lévő változásnak teret és hangot tudj adni. 

Ha pedig szenvedsz a krónikus stressz negatív hatásaitól és készen állsz arra, hogy változtass az életeden, szokásaidon akkor a (habit change) coaching egy tökéletes, hatékony és élvezetes módszer erre! Ha kérdésed van, vagy szeretnél egy ingyenes alkalmat kipróbálni, válaszolj erre az emailre!

Mi az a stressz amit most már szívesen letennél?

Programok

A Nő esszenciája – változás és megújulás 4 alkalmas online női kör


Egy olyan körbe hívunk Benneteket, ahol a változás és megújulás esszenciális adottságait bontjuk ki együtt, interaktívan egy zárt, biztonságos és intim körben.

Ebben a biztonságos körben engedjük, hogy felbukkanjanak azok az eszközök és módszerek, amelyeket a pillanat hív életre. Mi, nők évszázadok óta vágyjuk a közösséget, keressük a falkánkat, azt a támogató közeget, mely oly hosszú időn át jelentett számunkra gyógyírt.

Ez nem egy tanfolyam újabb és újabb ismeretekkel, hanem megélés, integráció és belső tanulás. Megérkezés abban a folyamatban, amelyben éppen vagy.

Online találkozunk, és életkortól függetlenül várjuk szeretettel minden nőtársunkat, a létszámunk azonban korlátozott!
Részletes információk a honlapon: KLIKK IDE
Izgatottan várjuk az együtt áramlást Veletek!
Hajni és Mia

Jön júniusban:

Apa – család és rendszerállítás workshop

Június 21. Summer Solstice Női kör élőben, személyesen