Az El Caminon erre kerestem a választ & anyává válásom útja

Sokféle útja van az anyaságnak.

Van, aki tudja, hogy gyermeket szeretne és azt is tudja pontosan hogy hányat. Tudja, hogy anya szeretne lenni.
Én nem ebbe a csoportba tartoztam, nekem ez évek kutatása és munkája volt. (Kb. ugyanezt az utat jártam be a házassággal is). Annak ellenére, hogy a gyermekkorom munkásan telt, már abban az időben nőttem fel amikor az „általános” női menetrendet megkérdőjelezhettem. Ezt is meg is tettem. Nyilas jegyben születtem, vagy ebből, vagy ki tudja (még) miért a szabadság az alap elemem, és ezt mind a házasság és a gyermekek elég erősen megnyirbálják. Természetesen csak első ránézésre. Azóta már tudom, hogy ezeken belül is kibontakozhatom, nagyobb kihívás ugyan, (legalábbis szerintem) de nem lehetetlen.

 Szóval éreztem, hogy ezt a gyerek témát nem tudom teljesen elengedni, de rengeteg bizonytalanság volt bennem, hogy anyának való vagyok-e én. Azt tudtam már régen, hogy fontos számomra az önmegvalósítás a munkámon keresztül, bizonytalan voltam benne, hogy ebbe a gyerekek beleférnek-e. Tudok-e eleget figyelni rájuk, eleget velük lenni, ne adj Isten, azt érzem majd hogy visszahúznak…
(Természetesen ezeket mind éreztem és érzem anyaként)
Ebbe egészen addig belepörgettem magam, hogy elhatároztam, hogy egyedül neki vágok az északi Caminonak ezzel a kérdéssel, és feltett szándékom volt, hogy az út végére választ kapok.
Neki kezdtem szervezni, fórumokat olvasni, McDonalds előtt találkozni egy fiúval aki térképet és tanácsokat adott át az útjáról. Persze, itt sem oda mentem, ami a megszokott útvonal, hanem az északira ahol még akkor kevesebben voltak és kevésbé kiépített volt. Aztán jött a pofon, a főnököm nem engedett el annyi időre szabadságra, maximum 2 hetet kaptam. A hétvégékkel, meg hozzá toldott napokkal volt majdnem 2,5 hetem. Pozsonyból repültem Németországba, ott a reptéren éjjel egy volt légiutaskísérő vendégem, begyűjtött és nála aludtam, másnap indultam Biarritzba Franciaországba és onnan át vonattal Spanyolországba. Pozsonyban szinte sokkos állapotban szálltam fel, zokogtam, annyira akartam és annyira féltem. Ez volt az első utam egyedül. Én nem úgy nőttem fel, mint a gyerekeim, hogy repültem jobbra balra. Ez akkor 20 éve még nagy szó volt nekem, hogy egyedül neki vágjak az ismeretlennek. Nem várt sehol senki. Az első szállásom címe megvolt és csak reméltem, hogy lesz helyem ott aludni.
De ez volt az első állomás az anyaság kérdése útján.
Lehet, egy külön téma lenne, hogy az egész utat leírjam, mert nagyon érdekes volt és örök élmény.
Választ kaptam is és nem is. Bebizonyítottam magamnak, hogy végig tudom csinálni. Iszonytató mennyiséget voltam egyedül és sokat társaságban is. De a végére azért rájöttem, hogy egyedül is életképes vagyok (és még sok minden másra, amihez még a mai napig, mint élmény és lecke visszanyúlok).

De ez csak az első lépés volt.
Ezután (már Belgiumban) terápiába kezdtem, ami szintén az anyaságom előkapuja volt. Hónapokon át csak sírtam, az el nem sírt könnyeimet, amikor is először néztem szembe azzal, hogy ki is vagyok, honnan jövök. Sokáig azt éreztem, hogy egyre jobban csak szétesem, míg nem egyszer megfordult és elkezdett összerakódni a kép. Elkezdtem összerakódni én magam, ebből a szétzilált állapotból. El tudom képzelni, hogy sokan itt az elején visszalépnek, visszafordulnak. Bevallom őszintén az én fejemben is megfordult, mert nemhogy jobban, hanem még szarabbul, elveszettebbül éreztem magam, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez fontos, amit most csinálok, ha innen visszafordulok, akkor annak nagy ára van.

Aztán első próbálkozásra teherbe estem, a Bahamákon fogant a babánk, de innentől már közel sem volt mesés; kezdettől fogva szorongtam. Fel is tettem magamnak a kérdést, hogy ezért készültem ennyit? Ez ugye megint egy másik, hosszabb történet, és egyszer meg is szeretném írni, most csak röviden… De ez a babánk úgy döntött, hogy visszafordul és halva született. És akkor én is vele haltam.  Szétestem, újra, de annyira, mint még soha. Onnantól kezdve viszont már tudtam, hogy szeretnék anya lenni.
Sok munkával és segítséggel ebből is lett egyszer fény. Amint a hormonjaim rendeződtek, egy fél évvel utána újra teherbe estem.
És végre valóban anyává váltam. Nagyon tudatosan készültem arra, hogy ez az én újjászületésem is.
Aztán újabb 4-5 év gondolkodásra, megérzésre volt szükségem, hogy szeretnék még egy gyermeket.

Nem mindenkinek egyenes az út az anyasághoz. Nem mindenki tudja, hogy mit szeretne pontosan.
És még ha tudja is, az egyik legnagyobb lecke, amit ebből az útból megtanultam, hogy NEM MINDENT ÉN IRÁNYÍTOK, meg kell adnom magam, át kell adnom magam.

Az összes workshop, női kör, szülésfelkészítés, anyák, nők támogatása… ebből az útból táplálkozik, amibe jómagam többször is „belehaltam”, de feltámadtam. Ez az út így kezdődött és azóta mélyül és szerteágaz a női lét ágaira.

Workshopok

Women’s mini retreat & Womb ritual

24th April 2022, Sunday 15:00-19:00

Being a woman is not suffering but a bliss. We all can remember that. We all can reevoke that bliss and power!

Most én jövök! Töltsd fel magad Anyák napi jóga és relaxációs mini elvonulás

Május 1. vasárnap 10:00-14:00 vagy 15:00-19:00

Ez az idő csak Rólad szól! Saját tested, elméd, lelked feltöltéséről, figyelem adásáról.

Anya – Család & Rendszer állítás Workshop

Május 14, szombat 09:30-13:30; Avenue Paul Hymans 99

Anyáink lánya vagyunk, talán mi magunk is anyák és ott van még a belső anyánk is. Ezek csak a legközismertebb és legtöbbször felbukkanó arcai az Anya archetípusnak.