FeelGood

Anyaság kívül-belül

Kicsit előre szaladok, már májuson, anyák napján jár az eszem és az elkövetkezendő hetekben ezt a témát szeretném körbe járni. De tudod, csak röviden. És annyi a célom, (mint mindig) hogy együtt gondolkodjunk.
Pedig óriási és kiapadhatatlan téma.

Az egyik dolog, ami hetek óta jár a fejemben, és szeretnék róla írni, hogy mennyire elveszettek vagyunk. Kérd ki magadnak, nyugodtan, ha Te nem. 😊


Elveszettek úgy, mint akik járatlan utat taposnak és szomjazzuk a jó példát, aki húzhat, akibe bele lehetne kapaszkodni, aki arra megy amerre mi is szeretnénk menni. Akivel lehet beszélgetni, ki mit hogyan csinál, őszintén, lehetőleg minél kevesebb bírálat nélkül. Sok az önigazolás, fájdalom és ezeken a rétegeken át nehéz kapcsolódni ám. Kinek egy szakemberrel, vezetővel könnyebb pont emiatt a rétegek miatt kapcsolódni, mert barátokkal valahogy nem megy. Kinek pont fordítva.
Van, hogy húz a példa, van, hogy taszít a példa. Szeretnénk is magunkra gyúrni, de ugyanakkor sokszor vágyunk a cookie cutter kész formátumokra.

Elveszettek úgy, hogy elveszünk a fúzióban. A mama összeolvad a gyermekével, először egy gyermekes mamává válik, majd talán két gyermekes és így tovább. Újabb és újabb fúziók, tágul a kör.  Aztán néha tudjuk, hogy már nem szeretnénk több gyereket, vagy még nem tudjuk, de nehéz kilépni a fúzióból és újra magunkra találni. Kivé váltunk?
Egyszer egy kliensemmel beszélgetve az órán, megállt és azt mondta:
„ Azt se tudom, hogy ki vagyok. Mindig tudtam, hogy szeretném ezt a munkát, X gyereket, egy házat. Mind megvan és közben nem tudom, hogy ki vagyok, kivé lettem ebben a folyamatban.”
Gyakran ez az anyaság olyan erős, hogy pont a párkapcsolatunkat zilálja szét, vagy tépázza meg.
Pedig a fúzió szükségszerű, át kell alakulnunk, de utána szét is kell válnunk.

Ha hiszünk abban, hogy a saját boldogságunkért magunk vagyunk felelősek, akkor ez a fúzióban nagyon nehéz, mert ki tudja hány ember lakozik még bennünk/ a körünkben, akiknek a boldogságáért felelősek vagyunk. (Just saying it…) Kitehetek ide egy disclaimert, hogy természetesen nem is az önzőségre gondolok, vagy akár gyermekeink elhanyagolására. Nem, nem.
Az a tapasztalatom, hogy inkább az ellenoldalt kell erősíteni: a lehet rólam is szó, én is itt vagyok a sorban és nekem is vannak szükségleteim. Engedélyt adni: az önmagunkra találásra anyaként és ezen szerep nélkül.

Mit érzel? Mi van benned?

Jövő héten folyt köv. Addig is végre-végre készen állnak a workshopok, mini elvonulások április, májusra! 😊

Workshopok

Women’s mini retreat & Womb ritual

24th April 2022, Sunday 15:00-19:00

Being a woman is not suffering but a bliss. We all can remember that. We all can reevoke that bliss and power!

Most én jövök! Töltsd fel magad Anyák napi jóga és relaxációs mini elvonulás

Május 1. vasárnap 10:00-14:00 vagy 15:00-19:00

Ez az idő csak Rólad szól! Saját tested, elméd, lelked feltöltéséről, figyelem adásáról.

Anya – Család & Rendszer állítás Workshop

Május 14, szombat 09:30-13:30; Avenue Paul Hymans 99


Anyáink lánya vagyunk, talán mi magunk is anyák és ott van még a belső anyánk is. Ezek csak a legközismertebb és legtöbbször felbukkanó arcai az Anya archetípusnak.