FeelGood

Azt sem tudom mit csinálok

Érzem már egy ideje, hetek- hónapok óta, de nehéz bevallani. Ez az egy hét szabadság viszont segített reflektálni, távolból ránézni és megérkezni oda, hogy bevalljam neked is.
Nem tudom, hogy mit csinálok.
Pedig úgy tűnhet, néha még én is azt gondolom, hogy tudom.

Nemsokára egy éve lesz mióta „bezártunk”, megtörtént az elképzelhetetlen, minden megváltozott.
Én már akkor is mélyen benne voltam a küldetésem kutatásában. Ez a globális változás részben hozzá segített, hogy bizonyos aspektusaiban világosabb legyek (MIT), más részt még több kérdést felvetett, eltávolított a hogyan tekintetében. Azóta próbálom felvenni a ritmust az online világgal, egyensúlyozni a személyes (teremben lévő) és az online munka között, fenntartani/ szolgálni a már megalkotott közösségeimet….
Sok új van amit meg kell tanulnom, mindig úgy érzem, hogy le vagyok maradva, nem vagyok elég jó benne.
Annyi minden van bennem amit át szeretnék adni, és úgy érzem elveszik az éterben, vagy nem jön át úgy, vagy el sem jut mert már mindenki digitális fáradt. Hozzászoktam tízen év alatt, hogy van az emberekkel kapcsolatom, ha mondok valamit, van rá reakció, kapcsolódunk, valami érdekes folyam kerekedik belőle, párbeszéd van.
Ez ilyen mélyen, közvetlenül nekem (még) nincs meg a közösségi médiában, nem is tudom, hogy lehet-e. Zoom órákon is magamban beszélek, bár TUDOM hogy vannak a másik oldalon, de extra energia ÉREZNI is.

Nincsenek stratégiáim a hírlevélhez, FB-hoz. Próbálkozom. Néha elfáradok és vágyom vissza a „régi világot”, néha lelkes vagyok és újítani akarok.

Egyet TUDOK és ÉRZEK, hogy ami fontos, hogy kapcsolódni tudjak, megérintselek a kezemmel vagy a szavaimmal, hogy mozdítsalak, elgondolkoztassalak, hogy meghallgassalak, hogy teret adjak.Ezen új formákat keresem, de belül ugyanaz motivál mint 15 éve.

Ez a workshop nem csak a szexualitásról és kreativitásról szól, hanem a reprudukciós fázisunkról: lezárjuk-e, elengedjük-e, tervezünk-e még gyermeket, mikor… Hogyan lehet ezzel „együtt lenni”, megélni.

Reclaim your creativity, sexuality, and intimacy workshop
27th February Saturday 14:00-15:45/16:00 Zoom Live
How to get connected with your creativity, being confident with your sexuality and bringing back intimacy in your relationship.
Practical tools, information, Yoga practice, embodiment, relaxation & safe circle
ENG, Women only
Price: 55€, early bird price 45€ until 12.02.2021
Sign up: info@hajnierdelyi.com