-
Mindannyian ugyanazt akarjuk
Nem rég részt vettem egy (online) női körön, ahol kiscsoportokra szét lettünk osztva és így tudtunk mélyebben kapcsolódni egymáshoz. Az volt a feladat, hogy megosszuk, hogy ki miért van itt, mit szeretne. Az egyik Nő társam alaszkai, talán korban hasonló mint én, egyedül él, félig indián, félig pedig a kolonizáció gyermeke; a másik Nő társam húszon éves, nem emlékszem melyik államban él, dél amerikai gyökerekkel. Semmi közös nem volt bennünk, 2 dolgot kivéve: NŐK vagyunk és TELJESEN UGYANAZOKRA A DOLGOKRA VÁGYUNK. Elfogadásra, befogadásra, meghallgatásra, egy térre, ahol megnyílhatunk, kapcsolódhatunk, gyógyulhatunk, egy térre, ahol nem érezzük, hogy kilógunk a sorból. Aztán visszakapcsolódtunk a nagyobb csoportba és megosztottuk élményeinket, és ez az…
-
Engedjük-e egyáltalán, hogy könnyű legyen?
Az óra átállítás után csütörtökre sikerült is az új idő szerint újra korán kelni…. 😊Viszont még mindig nyikorog a lépcső… és fenn hagytam a gépem, pedig írni akartam reggel. Annyira vicces, mikor lejövök, nyúlnék a szokásos dolgokhoz és rájövök, hogy oh nee fenn hagytam…. És akkor inkább nevessek ezen vagy engedjem el, mint bosszús legyek. Mert felmenni az emeletre nem opció 😊 Visszakanyarodok a „könnyű neked”-hez és átfordítom.Mennyire tudjuk megengedni, hogy valami könnyű legyen?Amikor valami könnyen jön, könnyen sikerül, ha nem figyelünk, még majdnem hogy bocsánatot kérünk, mentegetőzünk, igazolunk, tompítunk…. Ez nem akarat kérdése, jön default-ból azaz alapból. Szintén egészen addig amíg el nem érünk oda, hogy álljon már meg…