Nap mint nap, óráról órára valakinek meg kell felelnünk. A rendszernek, a gyerekeink igényeinek, a főnöknek, a csapatnak… Nem csak az nehéz ebben hogy szerepeket váltsunk, lehetőleg gyorsan és jól, rátaláljunk a „helyes” válaszra / reakcióra, hanem az is hogy, ezt vélt vagy valós elvárások alapján tesszük-e. Arról nem is beszélve, hogy (szinte) mindannyiunknak van egy maximalista (vagy „sérült” része) amely még tovább torzíthatja a helyzetet. Nagyon sokszor a kívülről vélt elvárások internalizálódnak, beégnek, tehát onnantól már ugyanazt a mozit fogom nézni, egy önmagát gerjesztő folyamat lesz belőle. Kemény dió ezeket az elvárásokat felülvizsgálni, de nem lehetetlen. Az én tapasztalatom szerint lassulni kell hozzá, hogy legyen idő megkérdőjelezni a helyzetet, az elvárást, esetleges…