Nem rég részt vettem egy (online) női körön, ahol kiscsoportokra szét lettünk osztva és így tudtunk mélyebben kapcsolódni egymáshoz. Az volt a feladat, hogy megosszuk, hogy ki miért van itt, mit szeretne. Az egyik Nő társam alaszkai, talán korban hasonló mint én, egyedül él, félig indián, félig pedig a kolonizáció gyermeke; a másik Nő társam húszon éves, nem emlékszem melyik államban él, dél amerikai gyökerekkel. Semmi közös nem volt bennünk, 2 dolgot kivéve: NŐK vagyunk és TELJESEN UGYANAZOKRA A DOLGOKRA VÁGYUNK. Elfogadásra, befogadásra, meghallgatásra, egy térre, ahol megnyílhatunk, kapcsolódhatunk, gyógyulhatunk, egy térre, ahol nem érezzük, hogy kilógunk a sorból. Aztán visszakapcsolódtunk a nagyobb csoportba és megosztottuk élményeinket, és ez az…