Elég, elég, elég

Vasárnap este írom ezt, fáradtan (de jó érzésű fáradtság) egy mozgalmas hét után.

A hét tanulsága az volt számomra és a kliens munkámban is: Elég vagy!
Annyiszor figyelmeztettem magam a héten mikor jött a kritikus hang a fejemben, hogy de még ezt se hirdettem meg, azzal sem vagyok kész, nem hívtam fel, nem voltam türelmes vele… 5 millió dolgot tudtam volna találni nagyon könnyen amiben nem vagyok elég.
De ennek nincs vége: a lista, a területek kiapadhatatlanok. Ebből egyértelműen látszik hogy ez nem egy járható út. Soha nem leszek elég.

És ugyanakkor már most elég vagyok, és mindig is az voltam.
Itt van újra a fókusz váltás.
Ha az előzőre gondolok, a kritikus hangra, a kiapadhatatlan listára attól feszül a testem, felszínes a légzésem, zavart a fejem.
Ha átfordítom, elég vagyok, akkor felszabadul a mellkasom, egy nagy légzés, lazul a testem, tisztul a fejem.
Ergó, ez egy járható út. A testem és belső (innate) intelligenciám, szívem tudja, csak egy kicsit meg kell állnom hogy halljam.

Kedves olvasó, annyira szeretném hogy tudd és érezd, legalább egy pillanatra most itt velem: ELÉG VAGY!